Népünk tánchagyománya, dalkultúrája a régi idők emlékeit őrzi. A népi hagyományok felkutatása, ápolása céljából alakult a Kanizsa Táncegyüttes 1972-ben, s mind a mai napig a tiszta forrásból merítő népművészet dél-zalai fellegvárának tekinthető.

Az együttes megalakulásától kezdve vállalta, hogy elősegíti a közösség népi kulturális ismereteinek bővítését, hagyományainak megbecsülését és megismertetését. Az együttes vezetői és koreográfusai Vizeli Dezső és Vizeliné Paksi Valéria.

Több generáción át, számos fiatallal ismertették meg a néptánc kultúrát. A táncegyüttes számos hazai és külföldi fesztiválon, ünnepi rendezvényen nagy sikerrel szerepelt.

Elnyerték a „Kiváló Együttes” címet. A „Közművelődési Nívó” díjat.

Nemzetközi néptánc fesztiválokon vettek részt: Spanyolországban, Franciaországban, Olaszország számos városában, Szicíliában, Németországban, Törökországban, Horvátországban, Ausztriában és Szlovéniában. Táncaikban a magyar nép életérzése, sokszínűsége, temperamentuma fejeződik ki.

Műsoraikban ízelítőt adnak Erdély és Magyarország minden tájegységéből.

Története

Az 1970-es években erőteljes országos mozgalom indult a magyar népi múlt hagyományainak felkutatására és az ezen alapuló közösségek létrehozására. Az országos mozgalom hatására 1970.szeptember 15-én alakult meg a Kiskanizsai Pávakör a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A zenészeket Baranyai Géza zenetanár, az énekeseket néhai Vizeli Dezső igazgató szervezte együttessé. Kozák Józsefné vezetésével 1972-ben megalakult a lányokból, majd Papp László vezetésével a fiukból és a lányokból álló néptánccsoport. Az akkoriban negyvenfős együttes a zenekar, a pávakör és a táncosok a közeli falvakba vitte el a régen várt folklórműsort.

A sikerek és a népi hagyományok megismerése iránti igény egyre több fiatalt vonzott a kiskanizsai néptánc és zeneműhelybe.

1975.március 2-án századszor léptek színpadra és a jeles évfordulón nagy sikerrel mutatták be a Vizeli Dezső és Baranyai Géza helyi gyűjtése alapján összeállított,,Kiskanizsai lakodalmas’’ című népi játékot.
A fellépéseken és a fesztiválokon dél-zalai várost képviselő együttes felvette a Kanizsa
Táncegyüttes nevet.

Az 1979-évben Fodor Gyula megalakította az új felállású Bojtár Zenekart. A közös munkát sikeres fellépések, minősítések, hazai és külföldi néptáncfesztiválok tették emlékezetessé.

1985-ben a táncegyüttes vezetését Vizeli Dezső és Vizeliné Paksi Valéria vették ét.
Megalakították az utánpótlás Rozmaring és Kis- Rozmaring gyermek együtteseket.
Hét táncos generáción át több ezer fiatal és gyermek ismerkedett meg a néptánc kultúrával.

Óriási fontossága van a zenei és a táncos nevelésnek, mert a ritmus és a dallam gyökerezik legjobban, a lélek belsejében és megragadja hatalmas erővel.

A zene, a tánc vigasztal, gyógyít, felderít életünk nehéz pillanataiban, jobbá teszi az embert.
A fiatalok generációkon át bizonyították a magyar néptánc iránt érzett szeretetüket, a hagyományok ápolásával megtartják értékeit a nemzet számára. Hazai szereplések, fesztiválok, ünnepek, városi rendezvények száma a negyven év alatt több ezerre tehető.

Külföldi fellépések 76 alkalommal: Horvátország, Szlovákia, Bulgária, Franciaország, Ausztria, Olaszország, Törökország, Spanyolország, Németország, Luxemburg, Szlovénia, Románia.

Bronz I   – Szekszárd 1975
Bronz II  – Szekszárd 1977
Ezüst III – Nagykanizsa 1980
Ezüst I   – Keszthely 1982
Arany III – Győr 1982
Arany II  – Nagykanizsa 1984
Arany II  – Nagykanizsa 1989
1992 – Elnyerte a,,Kiváló együttes” címet
1994 – Közművelődési nívódíj
1995 – Együttesi nívódíj
1999 – „Pro Urbe” díj

A hagyományban találjuk meg a kollektív értékek folytonosságát, a nemzedékről nemzedékre adott és felhalmozott ismereteket,
tapasztalatokat, emlékezetet.

Próbarend

  • Minden Pénteken 18:00-tól – 21:00-ig

Helye: Nagykanizsa, Ady u. 1. Kapu alatt, 2. emelet.

Mindenkit szeretettel várunk a néptánc világába!
Jelentkezni a 0620/31-37-048 és a
0620/44-62-992 telefonszámokon lehetséges.